2010. április 11. vasárnap, 10:52
2009 októberétől kb 2 hónap alatt 10 macska tűnt el Dunaharasztiban. Olyan helyen éltek már több éve, ahol mindenük megvolt, felelős gazdájuk, meleg kuckójuk, szabadságuk.
Minden nap sétáltak és hazajöttek. Többségük mentett cica volt, vagy akit egyszerűen bedobtak az udvarba...
Ilyen volt az én cicám is, Mircike. Csak ott termett a teraszon, és bájával a morcos apámat és a másik két felnőtt macskát is levette a lábáról. Megkapta a szükséges orvosi ellátást és idővel ivartalaníttattuk is. Aztán úgy egy év után egyik napról a másikra eltűnt. Két napra rá a szomszéd Mirzi kandúrnak is nyoma veszett. Hosszú lenne elmesélni, mi mindent megtettünk a megtalálásuk érdekében, jelenleg egy elutasított rendőrségi feljelentésnél tartunk, beszéltünk az állatvédelmi ombudsmannal, megkerestük a fehérkeresztet (az Aktívban is leadott macskabunda-riportra reagálva).
Én csak annyit szeretnék kérni, hogy ha ráismernének mentett cicáik közt a képen látható macskákra, kérem értesítsenek! Mircike ivartalanított, kb. 1 éves világosszürke-cirmos lány cica. Fején lévő mintázata: erős 3 fekete csík a fejtetőn, fülek felé haladva: fejközép felé nyúló erős fekete félvilla, szeme felett szimmetrikusan 2 fekete folt (lásd mellékelt képen). Izmos testalkatú, sokat "recseg" (mintha rekedten nyávogna), különleges ismertetőjele: ha fekvő ember mellkasára ültetik, elkezdi nyalni az ember nyakát és hangosan dorombol.
Mirzike pedig egy ivartalanított, kb. 1 éves fekete-fehér kandúr. Feje felső fele fekete, a fekete szemtakaró nem szimmetrikus, jobb oldalon egész szemet takar, állán egy fekete asszimetrikus folt található (lásd kép). Érdeklődő, hízelgő cica.
Jeneiné Tempfli Viktória (Vika)
+36302423096



| < Előző | Következő > |
|---|
Állatkereső szekciónk segít minden elveszett állatnak az ország egész területén! Kisherceg Gazdikereső és Állatkereső

Kattints a legfrissebb időjárás előrejelzésért




